Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Fotózási alapok’ Category

Valamikor mindenkinél eljön az a pont amikor elhatározza, hogy beruház egy minőségi állványra. Ebben a postban a választáshoz szeretnék támpontokat adni.

Egy állvány kiválasztásakor fontosak a gyári specifikációk. Ezeket minden gyártó honlapján megtalálhatjuk, de tesztekben és a boltokban is.

Az első fontos adatok az állvány maximális, minimális és a szállítási magasságai. Ez egyéni ízlés kérdése. A minimális magasság már más téma. Ha valaki makró fotózáshoz akarja használni, akkor nem mindegy, hogy 8 vagy 20 cm a minimális magasság.

A következő pont a maximális terhelhetőség. A jobb állványok 5-6 kg terhelésre vannak bejegyezve. Ez tökéletesen elég egy általános DSRL + a legtöbb objektív kezelésére.

Ha van lehetőség rá akkor alaposan vizsgáljuk meg a szimpatikus darabot egy üzletben. Itt érdemes néhány dolgot megfigyelni:

  • A lábaknál a rögzítési pontok minőségét, mennyire finoman csúsznak a lábak, kotyognak e, egyenlő hosszúságúak e. Itt egy hasznos opció a szivacs a láb egy részén, esetleg az egész terjedelmén. Ki kell továbbá próbálni azt is hogy mennyire csúsznak a lábak, milyen talppal rendelkeznek. Ide tartozik még az is hogy a három láb össze van e kötve a közép oszloppal vagy sem. Személy szerint én a három független lábú állványt javaslom, mert ezek sokoldalú felhasználást tesznek lehetővé. Ha függetlenek a lábak a közép oszloptól akkor fontos dolog, hogy hogyan állíthatóak: bekattannak egy-egy pozícióba, vagy kézileg kell betolni egy kis fület az adott pontokon. Általánosságban 3-4 pontosak szoktak lenni. Ez ismét felhasználástól függ.
  • A középoszlopnál pár dolgot érdemes megfigyelni:
    Milyen hosszú, kivehető e, illetve van e valamilyen biztosító pöcök, hogy véletlenül ki ne emeljük a helyéről.
    Szintén opcionális, hogy dönthető e a középoszlop vagy sem. Egy jó tulajdonság továbbá az, hogy a legtöbb állvány rendelkezik egy ellensúlyozásra használható kis kampóval a közép oszlop alján.
  • Az állvány felső részénél vizsgáljuk meg a kioldó csavarok minőségét, kényelmességét, kezelhetőségét. Amennyiben van, akkor itt található a kis vízmérték.

Ha az állványt nem szerelik fel fej résszel, akkor azt külön ki kell választanunk, és megvásárolnunk.
Az alsóbb árkategóriában két fajta fej létezik, 3D-s és gömb.

  • A 3D-s fejet kis karok segítségével mozgathatjuk. A 3 irányt egyenként precízen beállíthatjuk.
  • A gömbfejeknél csupán egy kioldó csavart találunk. Ezzel kioldva a fej minden irányba mozgatható. Sokkal gyorsabb a beállítása, mint a 3D-s fejeknek, ellenben a ez a precizitás rovására mehet.

Amennyiben mindennel elégettek vagyunk tegyük rá a a fejet és a gépünket és próbáljuk ki. Ezt minden üzletben megengedik, sőt ajánlják is.

Egy megbízható állványt 30 ezer forint körül kaphatunk, míg egy megbízható állvány fej 20 ezer forint körül mozog.
Ez egyszerre nagyobb kiadásnak tűnhet, de ennyi pénzért egy jó időre nem kell az állványra költenünk.

Read Full Post »

Direkt fénnyel gondolom, már mindenki dolgozott. Ilyen fény a napfény, a vaku fénye, és minden más amennyiben a fényforrás és a megvilágított tárgy között nincs semmilyen fénymódosító közeg, illetve nem verődik vissza a témára sehonann. Ez lehetne a hivatalos megfogalmazás. A lényeg, hogy ha csak megvilágítod a témádat, akkor direkt fénnyel fotózod.Van amikor ez a módszer hatásos, ám közel sem mindig.

A derített fény egy másik formája a fényforrásnak. Ebben az esetben fénymódosító közegen keresztül világítod meg a témát, illetve visszavered valahonnan. Fénymódosító közeg lehet például egy ernyő, vagy softbox. Visszaverni pedig derítőlaptól kezdve a nem áteresztő ernyőkön át a fehér falig minden szóba jöhet.Jöjjön hát két egyszerű kis kép az első direkt

megvilágítással, a második pedig ernyőn keresztül:

A második képnél megfigyelhetjük, ahogy ellágyulnak az árnyékok. Ez nagyon hasznos lehet még modell, illetve tárgyfotózásnál. (A kicsinyítés során eltolódott a fehéregyensúly, de szemléltetni még megteszi.)

Amire ügyelni kell derített fény esetén, az az hogy a fényerő csökken valamivel, ezért másabb beállításokkal kell fényképeznünk.

Read Full Post »

Napjaink legelterjedtebb fotó feldolgozási technikái közé tartozik a HDR (High Dynamic Range – Nagy Dinamikai Tartomány).

Kis keresgélés után rá is találhatunk némi kialakulással kapcsolatos információra a WikiPédián, persze angol nyelven.

Röviden csak annyit a technikáról, hogy legalább 3 kép kell hozzá, egy helyesen exponált (0EV), egy alul (pl -2EV), és egy felül (pl +2EV) exponált, vagy egy RAW fájlra, melyből mind a 3-at kiexponálhatjuk (Lásd: Raw előhívás Photoshop-ban címü bejegyzést). Azért van szükségünk 3 vagy több különböző expozícióju képre mert a HDR eredeti lényege az, hogy ami túl sötét, azon világosíthatunk, ami túl világos, azon pedig sötétíthetünk. Így például egy erős szembe fényes tengerparti fotónál nem fog kiégni az ég.

Ismerkedni a HDR-el én a Dynamic-Photo HDR nevü programot ajánlom. ( A fejlécen elérhető download menüben letölthetjük a Trial verziót kipróbálásra.)

Amennyiben valaki nem egy RAW fájlból kíván HDR fotót készíteni, akkor erősen ajánlott egy jó minőségű állvány használata!

Ha elkészítettük az alapképeinket a feldolgozáshoz, akkor nyissuk mega programot. A jobb oldalon az első gombbal vághatunk bele. (Creat HDR file cimkét viseli.)  A felugró ablak bal felső sarkában nyithatjuk meg a képeinket. (Add images.) A jobb oldali nézőkén az automatikusan generált HDR képünk előnézetét láthatjuk.

HDR1

Kattintsunk az OK gombra, ezután a program összeilleszti a képeket, amennyiben ez nem sikerül neki, kezünkbe adja a lehetőséget. A kurzor billentyűkkel tudjuk mozgatni a képeinket A jobb oldalon ‘manual align’ feliratú kis ablakot látunk itt vannak a képink párosítva. Miután megfelelőek a képeink illesztései Ok gomb ismét. A művelet befejezése után felugrik egy újabb ablak. Ha effektezni szeretnénk a képünket, akkor kattintsunk a Tone Map HDR File gombra. Az alábbi ablak nyílik meg.

HDR2

Itt számos lehetőségünk van módosítani képünk hatását. Például különböző sablonok közül választatunk a Method menüböl (bal felső sarok). Amennyiben különleges effektet szeretnénk a Local részben keresgéljünk. Én ehhez az Ultra Contrast-ot ajánlom. Az 1. csúszkán a világosságot, majd a Szaturálciót, a színek élénkségét, a drámai megvilágítás mértéket, az előbbi világítás sugarát, majd az élek símitását állíthatjuk kedvünkre. Érdemes eljátszadozni a csúszkákkal. Ha készen vagyunk akkor a ‘Proess&Edit’ gomb megnyomásával a progi elkészíti a képünket.

Előtte:

DSC_8759

Utánna:

HDR3

Ízelítőnek két link csodállatos HDR képekhez:

http://www.smashingmagazine.com/2008/03/10/35-fantastic-hdr-pictures/

http://abduzeedo.com/20-beautiful-hdr-pictures

Read Full Post »

Do it yourself, azaz csináld magad. Van egy nagyon hasznos oldal ilyen DIY-es eszközökre. A neve DIY Photography.

Innen vettem én is a bátorságot és az ötletet, hogy készítsek fénysátort (más néven fénydobozt).

Íme az útmutató.

Nagyon egyszerű, szinte költségmentes, és az eredmény is elismerést érdemel. Csupán egy karton dobozra, fotókartonra, fényáteresztő papírra (pl.: sütőpapír), és ragasztóra van szükségünk. Ez mind kijön ezer forintból, lehet kevesebből is. A fénysátrak bolti ára 20 ezer forint körül mozog. Szóval mindenképpen megéri tenni egy próbát.

Miután elkészültünk a dobozunkkal, el kell látni a megfelelő világítással. Én 4 lámpával értem el sikereket. Három a három oldalon, egy felülről. Ha egyszerű asztali lámpákat használunk, akkor nemárt a fehéregyensúlyt jól beállítani, különben az egész kép sárgás árnyalatú lesz.

Íme egy példakép:

mercedes_300_sl_model_car_by_metalgeri

Read Full Post »

A jó fotó készítésének technikai hátterében számos dolog áll. Ezek közül én most kiragadtam azt a három beállítást, amelyeket minden kezdőnek tudnia kell jól használni. Az élvezhető fotó technikailag ott dől el, hogy milyen minőségű az expozíciónk.

Gondoljunk csak bele: épp egy izgalmast nyaralást töltünk a Finn hegyvidékben, esetleg a Hawaii tengerparton. Ott van a kezünkben a gép, beállítjuk automatára. Elsütjük a rendszert és a végeredmény egyáltalán nem azt tükrözi amit elképzeltünk. A mai automata üzemmódok majdhogynem minden körülmény között helyes expozíciós értékeket biztosítanak, de ugyanakkor előszeretettel emelik az ISO érzékenységet az egekbe, illetve csökkentik a záridőt nagyon lassúra. A magas ISO következménye a szemcsés kép, hiába világosabb, élvezhetetlen. A lassú záridő pedig beremegést okoz állvány nélkül, tehát elmosódott lesz a képünk. És ne feledjük: “az igazi fotós nem használja az automata üzemmódot”.

A fentiekkel ellenben, ha mi is ismeretében állunk az expozíciós értékeknek, nagyobb eséllyel készíthetünk nem szemcsés, és nem elmosódott képeket.

A dolgok könnyebb megértése végett mind a három expozíciós beállítást ugyanazon a képi elemen végeztem el, egy darts nyílon. Épp kellemes naplementében készültek a képek.

Záridő (Shutter speed):

A rekesz(F/14) és az ISO (200) minden képnél azonos.

Kezdjük 1 másodperces záridővel:

dsc_5765

Látszik hogy túl világos a kép és 1 mp-ig biztos hogy nem tudjuk kézből kiexponálni a képet rezzenés mentesen.

1/20 másodperc:

dsc_5766

Az előző képhez képest látványosan csökkent a kép világossága, de ez  az ideális expozíció.

1/80 másodperc:

dsc_5767

1/160 másodperc:

dsc_57681

1/320 másodperc:

dsc_5769

1/800 másodperc:

dsc_5770

Kézből megközelítőleg 1/80 másodperces záridővel már lehet némi koncentrációval éles képeket készíteni.

Biztosan felmerül a kérdés, hogy miért lehet 30 perctől 1/4000 másodpercig választani a záridő értékét. Minden helyzet, helyszín, téma, perspektíva megkívánja a saját beállításait.

Rekeszelés:

A rekeszelés tulajdonképpen a mélységélesség állítására való. A mélységélességről nagyon sokmindent lehetne írni, de maradjunk csak az egyszerűségnél. A mélységélesség azt jelenti hogy a képünkön mekkora tartomány lesz éles. Például kis mélységélesség esetén csak a főtémát tudjuk élessé tenni, azonban nagy mélységélességgel elérhetjük hogy a főtémánk és a háttere is éles legyen. A rekesz egy rés, amin keresztül az érzékelő lapka fényt kap. A tág rekesz alacsony F számmal jár (pl.: F/3,5), a szűk rekesz magas F számot jelent (pl.: F/32). Tág rekesszel kis mélységélességet, szűk rekesszel nagy mélységélességet kapunk.

Update:
Minden kép 200-as ISO érzékenységgel készült.
A záridőt minden rekesz állításnál módosítanunk kell. Az állítás mértéke mindig az adott kompozíciótól és az elképzeléseinktől függ. A digitális gépek döntő többsége valamilyen módon megjeleníti az expozíció helyességét (túl sötét-e vagy túl világos-e a kép).

F/5:

dsc_5749

Az általam használt objektíven, a beállított gyújtótávolságon a legtágabb rekesz az F/5. Érzékelhető hogy minimális a mélységélesség, csak a nyíl hegye éles, a fogórész homályos, a többi rész pedig teljesen elmosódott.

F/7,1:

dsc_5750

F/7,1-re rekeszelve a nyílhegy és a fogórész is éles, a fémrész vége homályos, a többi pedig elmosódott.

F/10:

dsc_5752

Ebben az állásban már majdnem az egész nyíl éles, de a vége még mindíg homályos kissé.

F/14:

dsc_5753

A 16 cm-es  darts nyíl F/14-re rekeszelve teljesen éles, ez az ideális rekesz, ehhez a témához.

F/22:

dsc_5754

F/32:

dsc_5755

Sem F/22-es, sem F/32-es állásban nem látható már lényeges különbség, mert már 14-nél is éles volt az egész kép.

A rekesz beállítására nincs külön szabály. A képzeletünk szabja meg hogy elmosódott hátteret, vagy éles hátteret akarunk-e. Portréknál például elmosódott hátteret szoktak alkalmazni a legtöbbször, hogy ne vonja el a figyelmet a modellről. Elmosódott hátterű portrékhoz érdemes nagy gyújtótávolságot használni, így könnyebb elmosni a hátteret.

ISO érzékenység:

A digitális korszak ISO érzékenysége megfelel a filmes korszak filmjeinek érzékenységének. A helyzet választja a helyes beállítást, de magas ISO-nál már jelentős képzaj érzékelhető, még a legjobb gépeknél is. Általában alacsony ISO-t használnak a fotósok, például 200-ast. Minél magasabb az ISO szám annál érzékenyebb a film, azaz világosabb a kép.

A képek 1/80-as záridővel és F/14-es rekesszel készültek.

ISO 100:

dsc_5758

A részletek túl sötétek lehetnek. Pl.: a kép jobb alsó sarka.

ISO 200:

dsc_5759

Ez az általános beállítás.

ISO 400:

dsc_5760

ISO 800:

dsc_5761

ISO 1600:

dsc_5762

ISO 3200:

dsc_5763

ISO 200-tól felfelé fokozatosan túlexponált képeket láthatunk. Vannak helyzetek amikor egyszerűen muszáj magas ISO-t használnunk, de máskor próbáljuk alacsonyan tartani, mert alacsony ISO-val a színek sokkal élénkebbek lesznek.

Ezen három beállítást úgy lehet a legjobban kiismerni, ha próbálgatjuk egy adott témán. Előbb-utóbb rá fogunk érezni a dologra.

Ui.:Remélem hasznát veszitek ennek a kis bemutatónak/tutorialnak.

Read Full Post »

A Nikon története…

Az 1945. augusztus 6-án és 9-én Hirosimára, majd Nagaszakira ledobott atombombák feltették a pontot Japán második világháborús kapitulációjára. A lebombázott Németországgal szemben Japánt – e két városon kívül – nem érte nagyobb fizikai rombolás, az ország ipara, gazdasága azonban mélypontra került. A beköszöntött béke elindította a konszolidációt. A japánok megpróbálták újra felépíteni gazdaságukat, visszaszerezni elveszített presztízsüket. Iparuk gyors fejlődésnek indult, exportjuk felélénkült, annak ellenére, hogy az ötvenes években a „Made in Japan” címke egyet jelentett az olcsó, gyenge minőségű kategóriákba sorolt termékekkel.

Akadt azonban néhány kivétel:

david-d-duncan1950-ben egy amerikai fotóriporter, David D. Duncan képeket készített Japánban a Life magazin részére. Itt találkozott Jun Mikivel, a fiatal japán fotóssal, aki akkor éppen egy Nikkor f2/85-ös objektívvel dolgozott. Duncan elképedve tapasztalta a japán „Sonnar” rajzának élességét, kontrasztját. Miki segítségével Duncan és egy másik amerikai fotós, Horace Bristol találkozott a Nippon Kogaku (a Nikon cég teljes neve) akkori elnökével, Dr. Masao Nagaoka-val a cég Ohi-i gyárában. A látogatás oly meggyőző volt, hogy mindketten Nikkor objektíveket vásároltak, Duncan Leicájára és Bristol Contax gépére. (A Nikon ebben az időben más gépvázakra is gyártott objektíveket, úgy, ahogy ma például a Sigma teszi.)Nem sokkal később kitört a koreai háború, ahová Duncan a Nikkorokkal felszerelt Leicával utazott riportokat készíteni. A képek minőségétől el voltak ragadtatva a szakemberek. Még abban az évben Duncan a Popular Photography két számában, valamint a New York Times-ban (1950. december 10.) részletesen írt a Nikkorok és az időközben megismert Nikon távmérős kamerák minőségéről. A cikkek élénk érdeklődést váltottak ki a profi fotóriporterek körében; egyre másra cserélték le az akkoriban hegemóniát élvező német Leica és Contax felszereléseiket a kitűnő minőségű, de olcsóbb Nikonokra.A Nikon termékek forgalmazásásra a jó szimatú Joe Ehrenreich sikeres kereskedelmi céget alapított, amelyet később a Nikon felvásárolt, s így létrehozta a Nikon USA-t. Ezekben az években alakult ki a Nikon imázs.Az igazi áttörést az 1959-ben bemutatott Nikon F modell hozta meg a cégnek: a minden porcikájában újszerű, pentaprizmás gép hihetetlen gyorsasággal vált a hatvanas évek profi fotósainak alapgépévé, így kiszorította az addig szinte egyeduralkodó Leica és Contax kamerákat. A Nikon sikereivel kezdődött el a minőséget, megbízhatóságot, fejlettséget és elfogadható árat jelentő „Made in Japan” tartalmának pozitív változása.

A Nikon cég története azonban korábban indult:

(A távmérős gépek korszaka)

A Nippon Kogaku K. K. (Japán Optikai Társaság) céget 1917-ben alapították több kisebb optikai és finommechanikai vállalat összevonásával. 1921-ben nyolc, jól képzett német szakembert hívtak dolgozni a céghez, Dr. Heinrich Acht vezetésével. A német mérnököket a tervezésben és a kutatásban alkalmazták – ma már tudjuk, a cégnek ez a lépése milyen sikeresnek bizonyult. 1921-ben kétszáz alkalmazottjuk volt, s ez a szám a háború befejezésekor huszonháromezerre növekedett. A cégnek saját üveggyára is létesült. 1946-ig elsősorban az ipar és a hadsereg részére gyártottak különféle optikai műszereket és berendezéseket, valamint objektíveket, amelyek 1933-tól már Nikkor név alatt kerültek forgalomba.Az 1946-ban bevezetett Nikon márkanév pontos eredete bizonytalan, a legvalószínűbb történet a következő: első távmérős gépüket Nikorette-nek akarták elnevezni a Nippon Kogaku szavak kezdőbetűihez hozzátett „r” és „ette” kicsinyítő végződéssel, utalva az új gép kis méretére. Végül a jobban hangzó n-t választották, s megszületett a Nikon márkanév. Az elnevezésre valószínűleg befolyással lehetett a nagy példakép, a Zeiss-Ikon is, amit megerősít, hogy Németországban a Zeiss-Ikon kamera gyártásának hivatalos megszűnése (1970) után engedték csak meg a Nikon név használatát, addig a Nikonokat csak Nikkor márkanévvel forgalmazhatták.1946-tól kezdtek foglalkozni fényképezőgépek fejlesztésével és gyártásával. Elsőként egy Rolleiflex-szerű 6×6-os géppel kísérleteztek (Nikoflex), de a központi zárral kapcsolatos technológiai problémák miatt ezzel leálltak.Figyelmük az egyre jobban terjedő kisfilmes gépek felé fordult – a piacvezető Leicák és Contaxok sikereinek hatására. Első gépük, a Nikon (I) 1948-ban debütált, amelyet a Nikon M követett 1949-ben. A gépeket tanulmányozva nem nehéz felismerni a Leica és Contax konstrukciós megoldásainak ügyes keverékét, bár küllemre inkább a Contax befolyása a domináns. Az 1957-ben bemutatott Nikon SP–nél a Leica M3 hatása erősebb, bár a gépváz alpjaiban ugyanaz maradt, megtartva a szögletesebb Contax jegyeket.A gumírozott vászon redőnyzár felépítését a Leicától kölcsönözték. Az SP 28, 35, 50, 105 és 135 mm-es bajonettes objektíveket tudott fogadni, ami meghaladta a Leica M3 képességét. A Nikonok korszerűsége, minősége nem maradt el a példaképekétől. A szakemberek az SP-t a valaha gyártott legjobb minőségű Nikon-nak tartják. Érdekes, hogy a Nikon I 24×32 mm-es méretet használt. Az 1951-es Nikon S-nél azonban végleg átálltak a 24×36 mm-es formátumra. Távmérős fényképezőgépekből 1959-ig százharmincezer darabot értékesítettek, gyártásukat 1965-ben fejezték be.

Nikon F, a legenda:

nikon-f

A Nikon F fejlesztését az SP-vel együtt kezdték el 1955-ben. Egy olyan tükörreflexes kamera létrehozását tűzték ki célul, amely felhasználja korábbi, más cégek SLR fejlesztéseinek eredményeit (Exacta, Contaflex, Practiflex, Contax-S és D, Asahiflex, Miranda T, Pentax, Pentacon F, Minolta SR-2 és így tovább) olyan funkciókkal kiegészítve, amelyeket felhasználói igények alapján állítottak össze. Az 1959-ben elkészült gép könnyű, masszív alumínium vázat kapott.A valós képet adó pentaprizmát és a mattüveget cserélhetővé tették, így mindig az igényeknek megfelelő keresőt lehetett használni. A kereső pontos, százszázalékos képet adott, ami a távmérős kamerákkal szemben óriási előnyt jelentett. A zárszerkezet titánfóliából készült, amely strapabíró és stabil működést tett lehetővé. A tükör automatikusan visszacsapódott, illetőleg rögzíthető volt felső állásban. A géphez kifejlesztett objektívek beugró blendével rendelkeztek, ez volt az egyik legfontosabb innováció.A Nikon F-hez körültekintően átgondolt objektívcsatlakozást fejlesztettek, amelyet a Nikon több módosítás után azóta is használ. Sikerét nagymértékben növelte, hogy a felhasználók komplett rendszert kaptak vakukkal, motoros filmtovábbítással, objektívekkel, egyéb tartozékokkal. Később olyan keresőket is készítettek, amelyekbe fénymérőt építettek (Photomic sorozat). A Nikon F korának legfejlettebb gépe volt, és a 60-as évek első számú profi gépévé lépett elő. Legendává vált, trónjáról csak az 1971-ben bemutatott Nikon F2 tudta letaszítani.

nikon-f_2

Nikon F2 és társai:

nikoflex

A Nikon F nagyon jó gép volt, de nem hibátlan. Például az exponálógomb nem volt ideális pozícióban, a felhúzókar széle túl éles volt stb. A gép továbbfejlesztését már 1963-ban elkezdték, a kisebb változtatások még megjelentek az F modellen. A bemutatott új modell, az F2 megtartotta elődje alapvető tulajdonságait, a váz kialakítását, de többek között új, fénymérős keresőket, egyéb kiegészítőket és gyorsabb, motoros hajtást kapott. Meg kell említenünk a Nikkormat (Nikomat) sorozatot is, amelyek egyszerűsített testvérei voltak a Nikon F-nek. 1972-ben jelentették be a Nikomat EL gépet, ez volt az első kamerájuk, amely elektronikus zárvezérléssel rendelkezik.1977-ben mutatták be ezek utódját, a tisztán mechanikus működésű Nikon FM kamerát. Az 1978-ban bemutatott Nikon FE már automatikus expozícióvezérléssel is rendelkezett. Ennek a gépnek, az amatőröknek szánt olcsó változata volt a Nikon EM. 1977-től vezették be a Nikkor objektíveknél, illetőleg a gépeknél az Ai (Automatic Maximum Aperture Indexing) rendszert, amely lehetővé tette az automatikus expozícióvezérlést. Ez váltotta le a régi objektíveken látható rekeszjelző „nyuszifület”.

Nikon F3-F6 korszak:

nikon-fa

A Nikon kamerákat folyamatosan fejlesztették. Helyszűke miatt csak a professzionális vonalat meghatározó alapmodellekre térünk ki, pedig a 80-as évektől kezdve a Nikon igen sok modellt készített az amatőrök számára (FA, FG, F501, F 601, F 801, F10, F50, F60, F65, F70, F80).

nikonos

Vízalatti kamerákat (Nikonos sorozat) is forgalomba hoztak – változó sikerrel. Általában az amatőr, felsőamatőr gépeknél próbálták ki azokat az új technológiákat, amelyeket a profi modellekbe is szántak. Így például a középkategóriás Nikon FA-ban alkalmazták először a multi pattering (AMP) nevű fénymérési módszert és a mikroprocesszoros vezérlést.

nikon-f3
A profi felhasználóknak szánt Nikon F3-at 1980-ban mutatták be, mely újabb mérföldkő volt a Nikon történetében. A gép jobb fogású, nagy szilárdságú Al-Mg-Si ötvözetű vázat kapott. A magasan elektronizált felépítésnek köszönhetően exponálás automatikus és manuális módon is lehetséges volt.

nikon-f3af

Az F3AF modellnél (1983) jelent meg először automatikus élességállító rendszer, amelyhez új objektívcsaládot is fejlesztettek. Az ormótlan, nehézkes rendszert 1985-ben felváltotta az amatőr kategóriás F301-ben alkalmazott, már a gyakorlatban is jól használható autófókusz-megoldás. Több alsóbb kategóriás autófókuszos gép után 1988-ban érkezett el az idő, hogy professzionális vázba is beépítsék az új innovációt.

nikon-f41

1988-ban jelent meg a Nikon F4, amely logikus továbbfejlesztése volt az F3-nak. 1/8000 másodperces zárszerkezet, autófókusz, beépített motoros filmtovábbítás, rendkívül gyors működés és a professzionális termékvonalra jellemző masszív felépítés voltak a fő jellemzői.

nikon-f5

Az 1996-ban bemutatott Nikon F5-nél jelent meg előszőr a CCD mérőcellán alapuló mátrix fénymérés és a multi (5) mezős autófókusz.

nikon-f6

A cég utolsó profi filmes fényképezőgépét, a Nikon F6-ot 2004-ben mutatták be, ami a korábbi Nikon fejlesztések csúcsát jelentette. Ezt a fényképezőgépet lapunkban is teszteltük.
A Nikon 2006-ban bejelentette, hogy leáll a filmes gépek gyártásával, egyedül az F6-ot és az FM10 gépeket tartják még forgalomban. Ezzel véget ért a Nikon egy nagy korszaka.

nikon-fm10

Digitális tükörreflexes modellek:

nikone21

Fejlesztéseik kezdetben a Fujival közösen indultak (Nikon E2, 1994).

nikon-d1

Az első figyelemre méltó digitális gépük a D1 volt (1999), majd a D100, amelyet a profiknak szánt D1H, D1X, D2H, D2X, D2Hs, D2Xs modellek követtek.

nikon-d70s

A nagy sikert a – 2004-ben forgalomba hozott –6,1 megapixeles D70 és a későbbi D70s, D50 gépek hozták meg a cégnek.

nikon-d200
A 10 megapixeles D200 nagy előrelépés volt, és a D80, valamint a 2006 végén bemutatott belépőszintű D40 szintén remek fogadtatást kapott.

nikon-d801

nikon-d40

Belépő szinten napvilágot látott a D60, mely méltó elődjéhez a D40-hez.

nikon-d602

Középszinten 2008 IV. negyedévében kiadták a D90-est, mely a tükörreflexesek világában elsőként tartalmazza a forradalminak számító mozgókép felvételi funkciót.

nikon-d90

Professzionális DSLR kategóriában kiadásra került a D300. Majd a D700, D3 D3x, melyek már a Nikon Fx család tagjai. A Fx elnevezés a “full-frame” kifejezésre utal, ami azt jelenti hogy a szenzor méret megegyezik egy 35mm-es film kockáéval.

nikon-d300nikon-d700nikon-d3

A Nikon több mint hatvan éve van jelen a fotográfia területén. A Nikon F-el a csúcsra került, és a kisfilmes gépek nagy korszakában ezt a pozícióját végig megtartotta. Az 1979-80 as EM és F3 projekteket Gioretto Giugiaro tervezte, az ő kezéhez fűzhető a máig elevenen élő Nikon forma világ. A Nikon egyike volt azon cégeknek, amelyeknek gépeit felvitték az űrbe.

Read Full Post »

Olvastam nemrégiben felhívásokat különböző helyekre, például címlapfotó pályázatra. Itt a kritériumoknál szerepelt, hogy “a beküldött kép legalább 300 dpi felbontású legyen“. Ekkor felötlött bennem a kérdés, hogy mi is az a dpi? Nos a dpi a ‘dots per inch’ kifejezés rövidítése, ami magyarul annyit tesz: pont per hüvelyk. Tehát a dpi felbontás az egy  hüvelyknyi területre eső pontok számát jelenti. Ez mind szép, és jó, de ettől még nem leszünk okosabbak. Tovább keresgéltem hát, és ráakadtam a megoldásra. A dpi felbontást például A/4-es nyomtatott kép esetében az alábbi módon számítandó:  ‘a nyomtatott kép szélessége pixelben’ osztva ‘az A/4-es papír szélességével centiméterben’ és ez a hányados szorozva 2,54-el. Először is a nyomtatott képünk szélessége annyit jelent hogy a felbontásából a szélesség paraméter (pl.:1200*1600 pixeles kép esetében 1200 a magasság és 1600 a szélessége). Az A/4-es papír szélessége pedig 29,7 cm. (Ezt a post alján található táblázatból kinézhetjük.) A képletben a szorzó szám, azaz a 2,54 abból adódik, hogy a dpi az hüvelykben számolandó és a szorzás előtti hányadosunk pixel/cm. Ezt meg kell szoroznunk a hüvelyk és centiméter közötti váltószámmal (1 hüvelyk=2,54cm). Így azt kapjuk végső mértékegységnek hogy pixel/hüvelyk. Ha a pixel-t pontnak nevezzük, lévén hogy a pixel szó jelentése képpont, akkor azt kapjuk hogy pont/hüvelyk ami dpi.

Az én tükörreflexesem 4288*2848 pixel felbontásra van állítva. Ha kinyomtattatok A/4es méretben egy ilyen képet annak a felbontása dpi-ben: 4288/29,7*2,54=366,7. Ami egy újságban való megjelentetéshez elégséges, mert oda 300 dpi felbontást kérnek.

A táblázatban szereplő adatok milliméterben értendőek:

Formaosztály A B C
0 841×1189 1000×1400 917×1297
1 594 x 841 700 x 1000 648 x 917
2 420 x 594 500 x 700 458 x 648
3 297 x 420 350 x 500 324 x 458
4 210 x 297 250 x 350 229 x 324
5 148 x 210 175 x 250 162 x 229
6 105 x 148 125 x 175 114 x 162
7 74 x 105 88 x 125 81 x 114

Read Full Post »

Older Posts »